Watershild- Minden, amit tudni szeretnél a lovakról

Látás

A lónak, mint zsákmányállatnak lehető legszélesebb területet kell átlátnia, hogy a veszélyeket minden irányból észlelhesse. Legelés közben csupán a fej kis fordításával egész környezetét belátja. A szemek a fej két oldalán helyezkednek el, így látótere igen széles, de csak a közvetlenül előtte levő V alakú mezőt látja mindkét szemével, csak itt képes felmérni a távolságot. Az oldalsó területeket egy szemmel látja, itt nem lát élesen, de a legapróbb mozgásokat is érzékeli. Ezért ijednek meg könnyen a lovak, ha valami hirtelen megmozdul a környezetükben. Látják a mozgást, de nem tudják, mi az és milyen messze van. Ezért, ha tehetik, feléje fordulnak és mindkét szemmel megvizsgálják.
Az ember képes a közeli és a távoli tárgyakat is élesen látni, mert szemmozgató izmai a szemlencse görbületét megváltoztatják, ezáltal a szem belsejébe lépő fény mindig éles képet rajzol az ideghártyára. A ló esetében ez kevésbé lehetséges, mert szemmozgató izmai nem elég fejlettek. Ezt a hátrányt a természet úgy egyenlítette ki, hogy az ideghártya távolsága a lencsétől nem mindenhol egyforma, a ló fejének felemelésével vagy leengedésével képes a fénysugarakat az ideghártya más-más pontjára irányítani, ezáltal a kép élességét változtatni. Minél távolabbi tárgyat néz a ló, annál magasabbra kell emelnie a fejét. Fontos tehát, hogy a biztonságérzet eléréséhez nélkülözhetetlen tiszta látás elérése feltételezi a fej és a nyak szabad mozgását! Ez az egyik oka annak, hogy a ló néha kimondottan harcol a fejéért. A másik, hogy a túlzott mozgáskorlátozás pánikba hajszolja a lovat.

Fejét magasabban vagy alacsonyabban tartva különböző távolságban levő tárgyakat képes élesre állítani, mert ezáltal a fénysugarak az egyenlőtlenül görbült rerina más-más részére esnek.

A lovak a színeket is másképpen látják, mint az ember. Látnak színeket, de színspektrumuk szűkebb.Úgy tűnik, legjobban a sárgát, narancssárgát és pirosat látják, de meg tudják különböztetni a zöldet is, a kékkel azonban már problémáik vannak. A lovak hasonlókép­pen látnak, mint a színvak emberek, vagyis nehezen tudják megkülönböztetni egymástól a piros és zöld színt, valamint, hogy sok mindent többé vagy kevésbé kéknek, sárgának vagy szürkének látnak.
Minden emlősnél két fajta fényelnyelő receptor van: pálcika alakú és csapsejtek. A vékony, rendkívül érzé­keny pálcikák a világosság és sötétség érzékeléséért felelősek, és ezért mindenekelőtt szürkület­ben, illetve éjszaka aktív állatok­nál fordulnak elő nagy számban. A lovaknak becslés alapján 20­szor annyi pálcika alakú, mint csapsejtje van, így sötétben sokkal jobban látnak, mint az ember, sőt, egy, az ideghártya mögötti fényvisszaverő réteg segítségével szinte olyan jól, mint a baglyok. A ló szeme nehezebben alkalmazkodik viszont a fény és árnyék gyors váltakozásához. Ez az oka annak, hogy sok ló húzódozik attól, hogy sötét pótkocsiba vagy helyiségbe menjen.
A színlátáshoz mindenesetre a kisebb számban jelenlévő csap­sejtek fontosabbak. Kék, piros vagy zöld fényt nyelnek el, és ez alapján kék, piros és zöld csapok­ra osztották fel őket. Minél több csaptípusa és látófestéke van egy állatnak, annál szélesebb a spekt­ruma a befogott fénynek.
Az ember és az emberszabású majmok rendelkeznek mindhá­rom csaptípussal, ezért őket trichromát látásúaknak nevezik. Több színárnyalatot meg tudnak különböztetni, mint a dikromát ló.
A lovaknak a kutyákhoz és más emlősökhöz hasonlóan csak két csaptípusuk van.

Forrás: Bioport

 

The Rhythm of the Horse

 
Az oldal
Lovak
Lovaglás
Lótartás
Lovastábor
Programajánló
Multimédia
Extra


      



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás
Mi érdekel legjobban a honlapon?

Letöltések
Programok
Lovak
Lovaglás
Csináld magad
Segítségek
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok