Watershild- Minden, amit tudni szeretnél a lovakról

Kincsem

A legyőzhetetlen „csodakanca”, 1874. március 17-én született Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Trénere az Angliából hazatelepült Hesp Róbert volt. Kincsem apja egy Cambuscan nevű import angol telivér volt, akit 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a Kisbéri Ménes számára. Anyja Waternymph, az ozorai Esterházy-ménes kancája, 1873-ban vitték Kisbérre tenyészteni.

2 évesen 1876-ban kezdte meg karrierjét.
Élete során beutazta fél Európát zakatoló vonaton. Legnagyobb sikereit Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban érte el. 1876. június 21. és október 29-e között versenyzett és nyert Prágában, Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Baden-Badenben, Bécsben, Sopronban és Budapesten.

3 évesen
győzött az Osztrák Derbyn, Pozsonyban, Baden-Badenben és a Budapesti Szt. Leger versenyen is.

4 évesen
Bécsben kezdte a versenyszezont, 1878. április 22-én. 27 versenyen szerepelt vereség nélkül. Egyedül a francia tenyésztésű, 4 éves Verneuilt tartották hasonló képességűnek. Augusztus 1-jén a Goodwood Cup futamon Kincsemnek Verneuil-jel kellett volna kiállnia, aki előzőleg megnyerte az Ascont Gold Kupát. A verseny előtti napokban azonban Verneiul megsérült, így Kincsem könnyen győzött. Egyik nevezetes futása szeptember 9-én Baden-Badenben történt. Gróf Hugo Henckel lova, Prince Giles The First fej-fejt végzett vele, a bírák holtversenyt állapítottak meg. Blaskovics Ernő nem fogadta el ezt az eredményt. Abban az időben, ha az egyik tulajdonos nem fogadta el az eredményt és a díjat sem akarta megfelezni, kérhették az újrafutást. Ketten, egyes források szerint rögtön a futam után, lefutották még egyszer és ekkor a kitűnő formában lévő Kincsem 6 hosszal megnyerte a 3200 méteres távot. Kincsem egyáltalán nem tartozott a gyengébbik nemhez, hiszen gyepen az összes mént is csúfosan megverte, akár egy kilométernél rövidebb, akár 4000 méter volt a verseny távja.

5 évesen
12-szer állt rajthoz, többek között Berlinben, Frankfurtban és sokadszorra Baden-Badenben.

6 évesen
is futtatni szerették volna, de a felkészülések során kiderült, hogy lábai nem egészségesek, izületei elkoptak. Új korszak kezdődött a számára: ezúttal tenyészkancaként bizonyíthatott. Tápiószentmártonba küldték, ahol 5 csikót ellett. 3 a híres mén Buccaneer utódja, 2 pedig egy Doncaster nevű méntől született.

Leszármazottak

Kincsem első ivadéka, Budagyöngye 1882-ben született. Ez a kanca is később sok győzelmet tudhatott a magáénak. Következő csikója Buccaneertől, Ollyan Nincs (szintén kanca), sok sikert ért el a versenypályákon. 1884-ben Kincsem rövid "szünetet tartott", de a következő évben világra jött Talpra Magyar. A csődör eredményes fedezőmén lett. 1886-ban meglátta a napvilágot Kincsőr Doncaastertől. A fiatal csődört be akarták nevezni a Deutsches Derbyre, de korai halála miatt nem érhetett el eredményeket. A csodakanca utolsó utódja Kincs volt, aki 1887-ben született. Kincs lánya, Napfény később eredményes versenyzővé vált.
Utolsó ellése után Kincsem egészsége meggyengült. Gyomor és bélgörcsök kínozták. 1887. március 17-én, 13. születésnapján egy súlyos kólikaroham következtében múlt ki a magyarok legendás telivérje. Kincsem terebélyes családfát hagyott hátra, melyen magyar és nemzetközi nagydíjak és futamok győzteseit találjuk. Vérvonala, főleg Németországban, a mai napig tovább él, bár Kincsem egyik leszármazottja sem érte el ősanyja kivételes eredményeit. A kancák részére rendszeresített legnagyobb angol tenyészversenyt, az Oakst 1974-ben (Kincsem születésének centenáriumán) Polygamy, Kincsem 13. anyaági leszármazottja nyerte.

Családfa

Kincsem
ch.f. 1874
Cambuscan
1861
Newminster
1848
Touchstone
1831
Camel, 1822
Banter, 1826
Beeswing
1833
Dr. Syntax, 1811
Androssan mare, 1817
The Arrow
1850
Slane
1833
Royal Oak, 1823
Orville mare, 1819
Southdown
1836
Defence, 1824
Feltona, 1819
Waternymph
1860
Cotswold
1853
Newcourt
1840
Sir Hercules, 1826
Sylpha, 1824
Aurora
1848
Pantaloon, 1824
Lady, 1833
The Mermaid
1853
Melbourne
1834
Humphrey Clinker, 1822
Cervantes mare, 1825
Seaweed
1841
Slane, 1833
Sakale, 1835

 

Futamgyőzelmek

Két évesen (1876) - 10 indulás - 10 győzelem

jún.21. GER-Berlin Ertes Criterium 1000m (5f)
  KINCSEM (118 lb) - Boreas - Alpenstock 4 hossz
júl.02. GER-Hannover Vergleichspreis 1000m (5f)
  KINCSEM (118 lb) - Hamburg - Double Zero 1 hossz
júl.09. GER-Hamburg Hamburger Criterium 950m (~4˝f)
  KINCSEM (124 lb) - Adelaide - Hamburg 1˝ hossz
júl.29. GER-Bad Doberan Erinnerungs Rennen 947m (~4˝f)
  KINCSEM (129 lb)- Blucher - Miss Harriet 1˝ hossz
aug.20. GER-Frankfurt Louisa Rennen 1000m (5f)
  KINCSEM (128 lb) - Regimenstochter 10 hossz
aug.31. GER-Baden-Baden Zukunfstpreis 1000m (5f)
  KINCSEM (123 lb) - Criterium - Miss Harriet táv
okt.02. HUN-Sopron Polgárok Dija 1200m (6f)
  KINCSEM (114 lb)- Little Luder - Der Landgraf táv
okt.15. HUN-Budapest Ketévesek Versenye 948m (~4˝f)
  KINCSEM (124 lb) - Csalogany - Little Luder ˝ hossz
okt.22. AUT-Vienna Kladruber Preis 1600m (8f)
  KINCSEM (121 lb) - Der Landgraf - Hamburg 10 hossz
okt.29. CZE-Prague Kladruber Criterium 1400m (7f)
  KINCSEM (123 lb) - Criterium - Hilda táv


Három évesen (1877) - 17 indulás - 17 győzelem

ápr.27. HUN-Pozsony Trial Stakes 1800m (9f)
  KINCSEM (115˝ lb)- Blucher - Erbprinz 1 hossz
máj.06. HUN-Budapest Egyesult Nemzeti Dij 1600m (8f)
  KINCSEM (114˝ lb)- Camillo - Csalogány táv
máj.08. HUN-Budapest Hafazi Dij 1600m (8f)
  KINCSEM (114˝ lb)- Bimbó - Légyott 1˝ hossz
máj.21. AUT-Vienna Austrian Derby 2400m (12f)
  KINCSEM (119 lb)- Tallós - Pfeil táv
máj.24. AUT-Vienna Trial Stakes 1600m (8f)
  KINCSEM (125 lb)- V Secko Jedno - Hamburg 2 hossz
máj.27. AUT-Vienna Kaiserspreis Erster Classe 3200m (16f)
  KINCSEM (110 lb)- Hírnök - Talisman 10 hossz
jún.24. GER-Hannover Grosser Preis von Hannover 3000m (15f)
  KINCSEM (123 lb)- Konotoppa - Double Zero 6 hossz
júl.09. GER-Hamburg Renard Rennen 2800m (14f)
  KINCSEM (121 lb)- Pirat - Konotoppa 4 hossz
szept.02. GER-Baden-Baden Grosser Preis von Baden 3200m (16f)
  KINCSEM (112 lb)- Konotoppa - Mambrin 3 hossz
szept.08. GER-Frankfurt Waldchens Preis 2400m (12f)
  KINCSEM (121 lb)- Pfeil - Schnell 10 hossz
szept.29. HUN-Sopron Allami Dij (open stakes) 2400m (12f)
  KINCSEM (130 lb)- Prince Grégoire 3 hossz
szept.30. HUN-Sopron Allami Dij (open stakes) 2000m (10f)
  KINCSEM (114˝ lb)- Blankensee 1 hossz
okt.07. HUN-Budapest Pesti St. Leger 2800m (14f)
  KINCSEM (114˝ lb)- Prince Giles the First - Lörincz 10 hossz
okt.10. HUN-Budapest Kancadij (Oaks) 2400m (12f)
  KINCSEM (133 lb)- Konotoppa - Erzsi 3 hossz
okt.14. AUT-Vienna Freudenauer Preis 2400m (12f)
  KINCSEM (133 lb) befutó
okt.21. CZE-Prague Kaiserspreis Dritter Classe 2400m (12f)
  KINCSEM (135 lb)- Prince Giles the First - Héléne 1 hossz
okt.23. CZE-Prague Kaiserspreis Zwetter Classe 3200m (16f)
  KINCSEM (134 lb) befutó


Négy évesen (1878) - 15 indulás - 15 győzelem

ápr.22. AUT-Vienna Eröffnungs Rennen 1600m (8f)
  KINCSEM (144 lb)- Wold Rover - Achilles 2 hossz
ápr.25. AUT-Vienna Prater Preis 2000m (10f)
  KINCSEM (148˝ lb)- Oroszvár - Tharak 3 hossz
máj.05. HUN-Pozsony Allami Dij (open stakes) 2400m (12f)
  KINCSEM (152 lb)- Prince Giles the First 5 hossz
máj.14. HUN-Budapest Másodosztályú Allami Dij 3200m (16f)
  KINCSEM (148˝ lb)- Prince Giles the First - Gondolat 5 hossz
máj.16. HUN-Budapest Kisberi Dij 2000m (10f)
  KINCSEM (153 lb)- Prince Giles the First 3 hossz
máj.19. HUN-Budapest Elsö Osztályú Allami-Dij 2400m (12f)
  KINCSEM (153 lb)- Altona - Konotoppa táv
máj.26. AUT-Vienna Staatspreis Zweiter Classe 2800m (14f)
  KINCSEM (153 lb)- Erzsi - Rococo 1 hossz
máj.28. AUT-Vienna Trial Stakes 1600m (8f)
  KINCSEM (143 lb)- Prince Giles the First - Mlle Buccaneer táv
máj.30. AUT-Vienna Staatspreis Erster Classe 3200m (16f)
  KINCSEM (153 lb)- Rococo - Herodes 5 hossz
aug.01. ENG-Goodwood The Goodwood Cup 4000m (2˝ miles)
  KINCSEM (119 lb)- Pageant - Lady Golightly 2 hossz
aug.18. FRA-Deauville Grand Prix de Deauville 2400m (12f)
  KINCSEM (135 lb)- Fontainebleu - Cift ˝ hossz
szept.09. GER-Baden-Baden Grosser Preis von Baden 3200m (16f)
  KINCSEM (137˝ lb)- PRINCE GILES THE FIRST (122 lbs) - Purple döntetlen
szept.29. HUN-Sopron Allami Dij (open stakes) 3200m (16f)
  KINCSEM (152 lb)- Lörincz táv
okt.20. HUN-Budapest Ritter Dij 2800m (14f)
  KINCSEM (134 lb) befutó
okt.22. HUN-Budapest Kanca-dij 2400m (12f)
  KINCSEM (148˝ lb)- Altona ˝ hossz


Öt évesen (1879) - 12 indulás - 12 győzelem

ápr.28. HUN-Pozsony Alami Dij (open stakes) 2400m (12f)
  KINCSEM (158 lb)- Tallós - Myrtle 8 hossz
máj.04. HUN-Budapest Gróf Károlyi Dij 3600m (18f)
  KINCSEM (136 lb) befutó
máj.06. HUN-Budapest Osztályú Allami Dij 3200m (16f)
  KINCSEM (160˝ lb)- Nil Desperandum - Tallér 2 hossz
máj.08. HUN-Budapest Osztályú Allami Dij 2400m (12f)
  KINCSEM (168 lb)- Harry Hall - Clarisse 2 hossz
máj.18. AUT-Vienna Staatspreis Zweiter Classe 2800m (14f)
  KINCSEM (159˝ lb)- Prince Giles the First 10 hossz
máj.20. AUT-Vienna Staatspreis Erster Classe 3200m (16f)
  KINCSEM (160˝ lb)- Bolygó - Prince Giles the First 2 hossz
jún.17. GER-Berlin Silberner Schild Ks. Wilhelm I 2400m (12f)
  KINCSEM (160˝ lb)- Altona - Vitus 3 hossz
aug.25. GER-Frankfurt Ehrenpreis Landgrafen von Hessen 2800m (14f)
  KINCSEM (139 lb)- Blue Rock - Little Digby 4 hossz
szept.02. GER-Baden-Baden Grosser Preis von Baden 3200m (16f)
  KINCSEM (141 lb)- Kunstlerin - Hessenpreis 3/4 hossz
szept.29. HUN-Sopron Allami-Dij (open stakes) 3200m (16f)
  KINCSEM (158 lb) befutó
okt.19. HUN-Budapest Ritter Dij 2800m (14f)
  KINCSEM (139 lb) befutó
okt.21. HUN-Budapest Kanca-dij 2400m (12f)
  KINCSEM (159˝ lb)- Ilona - Dagmar 10 hossz


Forrás: Kincsem Lovaspark

 

The Rhythm of the Horse

 
Az oldal
Lovak
Lovaglás
Lótartás
Lovastábor
Programajánló
Multimédia
Extra


      



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás
Mi érdekel legjobban a honlapon?

Letöltések
Programok
Lovak
Lovaglás
Csináld magad
Segítségek
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok