Watershild- Minden, amit tudni szeretnél a lovakról

Nyalánkságok

A lovaknál az élelmen való osztozkodás nem tartozik a napi hatalmi harcok közé, mivel minden ló tisztában van a rangsorban elfoglalt helyével. Ezért nehéz egy lónak megértenie azt, amikor az emberek „nyalánkságokat „adnak neki.

Minden csikó korán megtanulja, hogy mindig megkapja a napi abrakadagját. Ez egy mindennapos dolog. A ménesben tartott lovak a rangsoruknak megfelelő rendben állnak be az etető elé minden zabolásnál. Így tehát a nyalánkságok keresését, rosszabb esetben a követelését csak az ember tanítja meg nekik.

Jutalom vagy megvesztegetés? 
Vannak olyanok, akik azon az állásponton vannak, hogy a lovuknak legyen elég egy kedves simogatás jutalomként. 
Akár kiképzőként, akár lovasként előre el kell döntenünk, hogy melyik az a pont, amikor a lovat megjutalmazzuk. Ezzel ugyanis oldjuk a feszültséget, hiszen mindig törést jelent a koncentrálásban a jutalmazás. Tulajdonképpen a pozitív élmény a jutalmazás lényege. 
Vannak olyan lovak, amelyek meg akarnak felelni az embernek, ezek gyorsan is tanulnak. Vannak azonban olyanok is, amelyek nehezen és nem éppen készségesen tanulnak. Az ilyen lovakkal a tanulásban igen kis lépesekkel kell haladni, és a jutalom igen hatásos ösztönző erő. Így a ló hajlandó tovább tanulni, dolgozni a következő finomságért. 
Ez persze inkább megvesztegetés, mint jutalmazás. 

Veszély
Egy ilyen csemege mindig valami különlegesség kell, hogy legyen. Ha megszokássá válik, tehát a ló már elvárja, ez veszélyes is lehet az emberre nézve. Ilyenkor az ember elveszti dominanciáját, a rangsorban saját lova alatt áll. Már nem az ember, hanem a nyalánkság került előtérbe. Ez vagy félelemből vagy, túlzott szeretetből fakad. A lovak hamar észreveszik, ha egy olyan ember akarja megvesztegetni, aki fél tőle, egyszerűen átlépnek az ilyen emberen. Előfordul, hogy meg is büntetik, ha nem hoz magával valamit – akár agresszívvá is válhatnak.

Mit adjunk enni?
Elmúltak azok az idők, amikor csak a kockacukor és a száraz kenyér között választhattunk. Manapság különféle ló csemegék állnak a rendelkezésünkre. A lovasok egy része mégis ragaszkodik a természetes csemegéhez. Ezek tényleg egészségesebbek, mint az ipari csemegék, de van egy nagy hátrányuk, széttöredeznek a zsebben.

Jutalomfalatok:
Ipari jutalomfalatok: kockacukor, melasszal préselt gabona, lenmagos szelet… 
Természetes jutalomfalatok: szentjánoskenyér, alma, répa és száraz kenyér

Forrás: Bioport

 

The Rhythm of the Horse

 
Az oldal
Lovak
Lovaglás
Lótartás
Lovastábor
Programajánló
Multimédia
Extra


      



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás
Mi érdekel legjobban a honlapon?

Letöltések
Programok
Lovak
Lovaglás
Csináld magad
Segítségek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.